Az első gyermek, illetve egy gyermek befogadása a családba nem a születéssel kezdődik, hanem már jóval a fogantatás előtt.
A pár, amikor elkezd gondolkozni azon, hogy babát szeretnének, akkor már elkezdődik a családdá formálódás.
Miért is fontos már a fogantatás előtt felkészültnek lenni?
Amikor egy párból család lesz, az egyfajta átalakulás és krízis állapot. Az erre való felkészülés testileg, mentálisan, érzelmileg és spirituálisan is megkezdődik akkor, amikor elkezd megfogalmazódni a baba vágya.
Ahhoz, hogy egy új lelket, életet fogadjunk a családba, mint pár, ahhoz szükség van rá, hogy a pár összhangban legyen ezzel a tervvel kapcsolatban. Mondhatjuk, hogy ez az első lépés.
Fontos figyelmet fordítani arra, hogy testileg és lelkileg is felkészültnek érezze magát a pár mindkét tagja a fogantatásra. Éppen ezért a készülődés már jóval a fogantatás előtt megkezdődhet, ezzel megelőzve későbbi nehézségeket és megkönnyítve a későbbi fázisokat.
A készülődés alapja, hogy megfelelő tudással rendelkezzünk, hogy mire is van szükségünk mint egyénnek és párnak ebben az időszakban. Testileg készen kell állnunk arra, hogy befogadjunk egy babát. Viszont ez önmagában nem elég. Sok esetben testileg hiába van minden rendben, mégsem sikerül a fogantatás. Éppen emiatt a tudatos készülés magába foglalja a lelki oldalt is, az érzelmi és mentális oldalt.
Az Ájurvéda részletes útmutatásokkal és praktikus tippekkel rendelkezik a testi felkészülést illetően, a Pszichológia elvei alapján pedig lelkileg is felkészülhetünk a babatervezésre. Mindezen tudások integrálása és felhasználása a saját életünkben egy tudatos folyamathoz vezet, ami a pár kapcsolatát is meg tudja erősíteni, továbbá a várt baba kiegyensúlyozott fejlődését is elősegítheti a későbbiekben.
Hogyha érdekel a tudatos babatervezés és fogantatás, akkor figyeld a blog oldalunkat, mert hamarosan újabb és újabb tudás vár rád ezzel kapcsolatban!
Az első online workshopot 2024. Szeptember 14-én és 15-én tartjuk a tudatos babatervezésről, melyben az Ájurvéda és a Pszichológia tudása kerül integrálásra praktikus tudásként számotokra.
A workshopról a zopebirigabriella@gmail.com emailen érdeklődhettek részletesen!