Fedezd fel a benned rejlő erőt!
Út a lelki egészség és teljesség felé

Zope-Biri Gabriella
tanácsadó és iskolapszichológus, dúla

Rólam

Zope-Biri Gabriella vagyok – pszichológus, dúla, meditáció- és légzéstanár. Hiszek abban, hogy a valódi változás akkor születik meg, amikor biztonságban érezzük magunkat, meghallgatnak bennünket, és ítélkezés nélkül lehetünk jelen önmagunkkal.

Pszichológusi tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, ahol alapképzés után Tanácsadás és Iskolapszichológia mesterszakon szereztem okleveles pszichológusi diplomát. Egyetemi éveim alatt az ELTE Kortárs Segítő Csoport tagjaként már aktívan dolgoztam kliensekkel, önkéntesként kísérve őket nehéz élethelyzeteikben.

Fiatal korom óta meghatározó számomra az emberek támogatása és az empatikus, valódi jelenléten alapuló meghallgatás. Munkám és kapcsolataim alapját a feltétel nélküli elfogadás, az empátia és a hitelesség (kongruencia) képezik – mert hiszem, hogy ezek teremtik meg a gyógyulás és az önismeret valódi terét.

Már az egyetem előtt találkoztam olyan hatékony stresszkezelő és önszabályozó módszerekkel, amelyek azóta is stabil támaszt nyújtanak a mindennapjaimban.
2018 óta az Art of Living humanitárius szervezet önkénteseként, 2022 óta pedig meditáció- és légzéstanárként én magam is tanítom ezeket a tudományosan is széles körben kutatott, mélyen transzformatív légzőgyakorlatokat és meditációkat.

Munkámban a pszichológia, a testtudatosság és a tudatos jelenlét találkozik – azért, hogy biztonságos, támogató teret nyújtsak mindazoknak, akik szeretnének közelebb kerülni önmagukhoz, és tudatosabban, kiegyensúlyozottabban élni.

Budapesten személyesen és online konzultációim során, melyeket magyar és angol nyelven vállalok, fontos számomra, hogy klienseim képessé váljanak arra, hogy hatékonyan megküzdjenek kihívásaikkal és a teljes jóllét felé haladjanak.

Hiszem, hogy mindenkiben ott rejlik a lehetőség, hogy kibontakoztassa a benne rejlő legjobb énjét és képességeit és a teljes virágzás útjára lépjen.

Kezdj el törődni magaddal még ma!

Hallgasd meg ingyenes előadásomat
a lelki egészség titkairól!

Hogyan tudlak támogatni
gyermekeddel kapcsolatban?

A szülők számára gyermekük személyisége, viselkedése és ezeknek a kezelése sokszor jelenthet kihívást. Hogyan értsük meg és kezeljük megfelelően őket, hogy belőlük is kibontakozhasson a legjobb énjük?

Minden életkorban másfajta támogatásra van szüksége a gyerekeknek. Tekintsünk rá együtt és találjuk meg a hatékony, új megoldásokat közösen!

Online és személyes
pszichológiai konzultáció

Számos témában várom klienseimet, többek között: életvezetési nehézségek, stresszkezelés, szorongás, párkapcsolati nehézségek, kulturális különbségek, pályaválasztás, önismeret, szülőkonzultáció.

Az első két alkalom a problémakör és a konzultációk fókuszának közös kialakításáról szól. Majd ezt követően kerül meghatározásra a szükséges alkalmak száma. 

Hogyan tudlak támogatni
egyetemista életeddel kapcsolatban?

Személyes tapasztalatom, hogy az egyetemi élet számos kihívást rejt magában. Viszonylag önállónak lenni, de mégis függeni a családtól, barátoktól, az ő véleményüktől sokszor megterhelő. Emellett az egyetemi stressz és a vizsgaidőszak kimerítő napjai nemcsak fizikailag, de mentálisan és érzelmileg is megterhelőek. Hatékonyan is meg lehet ezekkel küzdeni és nem baj, ha ilyenkor még magunktól nem tudjuk hogyan. Ez egy kiváló időszak arra, hogy  a kezünkbe vegyük az irányítást és elkezdjük úgy élni az életünket, ahogy az nekünk jó. Nekem sikerült hatékonyan megküzdeni ennek az időszaknak a kihívásaival és azóta szakemberként is támogatom az egyetemistákat, fiatalokat az egyéni kihívásaikban. Minden abban rejlik, hogy mennyire van képes reziliensen, érzelmileg stabilan jelen lenni és kezelni a kihívásokat.  Kihívások mindig lesznek, de az, hogy hogyan küzdünk meg velük az fejleszthető.  Hogyha úgy érzed, hogy neked is jól jönne egy kis személyes megértés, támogatás, elfogadás, akkor keress bizalommal! 

A group of friends at a coffee shop
A lelki átalakulásod most kezdődik!​

Személyes témák,
melyekkel kereshetsz

Önismeret

"Ki is vagyok én valójában?" "Mi az életfeladatom?" "Hogyan tudom megismerni önmagamat?" "Mi rejlik bennem valójában?" "Mik az életben a szerepeim és hogyan tudok ezekben működni?" Ha ilyen és hasonló kérdések felmerültek már benned, akkor itt az ideje, hogy mélyebben foglalkozzunk ezekkel. Tudok ezen kérdések és hasonló önismereti kérdések feltárásában támogató szakemberként jelen lenni egyéni konzultációim során.

Párkapcsolati nehézségek

Egy párkapcsolatban sokszor nehéz a másik nézőpontját megérteni, megfelelően kommunikálni vagy kompromisszumot kötni. Ha egyénileg szeretnél párkapcsolati nehézségeiden dolgozni, akkor tudok ebben támogatást nyújtani egyéni konzultációkon.

Stresszkezelés, szorongás

A stressz és szorongás manapság elkerülhetetlen része az életünknek, így ahelyett, hogy megpróbálnánk kizárni az életünkből, hatékony módszerekre van szükségünk, hogy megfelelően kezeljük. Tudok segíteni benne, hogy felkészült legyél bármilyen stresszforrással, szorongással is állsz szemben.

Életvezetési nehézségek

Életünknek számos területe van, ahol időnként elakadásba ütközhetünk. Sokszor nem sikerül úgy vezetni az életünket, ahogy szeretnénk hiába próbálkozunk. Legyen az munka vagy magánéleti nehézség egy külső szempont, egy támogató szakember sokat tud segíteni benne, hogy ezek helyreálljanak. Egyéni konzultációim alkalmával tudok ezek fejlesztésében segíteni.

Pályaválasztás

A bizonytalanság, hogy mit válasszunk életünk hivatásának sokszor irreális terhet ró egyes személyekre, illetve, ha később pályaváltásra van szükség még egy nehéz pont lehet. Szisztematikusan átgondolva azonban, egyszerűbbé és békésebbé válik ez a folyamat, melyben szakemberként tudlak segíteni.

Kulturális különbségek

Párkapcsolatban, munkakapcsolatban vagy egyéb kapcsolatokban a kulturális különbségek sokszor láthatatlan akadályt képeznek a harmonikus együttélés vagy munkapcsolat kialakításában. Mindezek gyakran kommunikációs nehézségként vagy nézőpont különbségként jelentkeznek, amit nehéz belülről átlátni és megoldani. Egyéni konzultációim során tudok támogatást nyújtani ezek feltárásában és hatékony kezelésében.

Online kurzusok

Halgass bele online
kurzusaimba!

Holistic view and Ayurvedic treatments 
Interview at XYZ

Holistic view and Ayurvedic treatments 
Interview at XYZ

Holistic view and Ayurvedic treatments 
Interview at XYZ

Appointment

Want to make booking or have a question?

Call us on 123-456-7890 or simply book an appointment

Számomra a foglalkozásokon az volt a legjobb, hogy bátran kibeszélhettem magamból a problémáimat, anélkül hogy félnem kellett volna, hogy mit gondolnak rólam mások. Sikerült jobban elfogadnom, hogy nem minden rajtam múlik, nem irányíthatom teljes mértékben mások hozzáállását különböző dolgokhoz. A légzőgyakorlatok, amiket találkozásainkkor gyakoroltunk, nagyon hasznosak ahhoz, hogy egy-egy zaklatottabb momentumban nyugodtabban tudjam megfigyelni a történéseket. Azóta is néha, ha szükséges alkalmazom őket.
Ferenc, 19 éves fiú
Budapest
Én, mint egy fiatal páciens, nagyon tartottam a pszichológus gondolatától. Viszont ez a pár alkalom után biztosan mondhatom hogy mennyire jól döntöttem hogy Gabit választottam. Ő rendkívül türelmes, befogadó, és amit leginkább értekeltem benne az az hogy akárhogyan éreztem magam, akármit mondtam neki, mindig elfogadott és a tanácsaival rengeteget segített nekem! Köszönöm ezt a szuper élményt! 🙂
Máté, 19 éves fiú
Online
Tedd meg az első lépést magadért!

Foglalj időpontot!

Egyéni pszichológiai konzultációra történő időpontfoglalás az időpontfoglaló rendszerben lehetséges. 

Online kurzusaimra az ONLINE KURZUSOK menüpont alatt tudsz regisztrálni. 

Különböző eseményeimre az ESEMÉNYEK menüpont alatt tudsz regisztrálni. 

Helyszín

Budapest 12. kerület vagy online

KAPCSOLAT

Email: zopebirigabriella@gmail.com

Fedezd fel önmagad, találd meg az egyensúlyt!

🌿 Ayurveda a testi egészségért | 🧘 Pszichológia a lelki harmóniáért
Iratkozz fel most, és azonnal kapsz egy személyre szabott útmutatót az egészségesebb és kiegyensúlyozottabb élethez!

Feliratkozas_form_ZopeBiri